2. fejezet

Reggel amikor felébredtem, még feküdtem egy darabig az ágyban én gondolkoztam.Vajon milyen lesz újra látni? Nagyon megváltoztak a szüleim? Milyen lett az a világ amit magam mögött hagytam? Nagyon megváltozott az a gyermeki csillogás a szememben? Vajon hogyan nézhetek ki? Milyen egy mező, mi tele van üde zöld fűvel? Milyen az amikor látod, hogy az emberek mosolyognak? Milyen az a bánat, amikor nem láthatod a másikat, nem érezheted magad mellett?
Sok kérdést feltettem még magamnak, de egyikre sem tudtam a választ. Lassan kikeltem az ágyból, összeszedtem a cuccaimat, majd elmentem fürödni. A kádban feküdve tovább gondolkoztam. Majd elmerültem a víz alatt. Kellemes érzés volt, ahogy körül ölelt a víz, befogadott magába.
Nem tudom mióta feküdhettem a vízben, de lépteket hallottam, aztán valaki felhúzott a felszínre( nem szoktam levenni a fehérneműm amikor így gondolkozok, így nem lett semmi baj...).
- Kicsim, mit csináltál? Meg akarsz halni? - Kérdezte apu kétségbeesetten.
- Bocs apa, csak gondolkoztam. - Válaszoltam majd hallottam ahogy leült a kád szélére. - Amúgy mióta vagy itt? Vagy mi történt?
- Hát már legalább 11 óra van, így megnéztem, hogy alszol-e de nem voltál bent a szobádban, így gondoltam fürdesz, és bátorkodtam bejönni, erre meg látom, hogy te a víz alatt fekszel, és.. Nem gondolkoztam, csak tettem a dolgom.
- Tényleg bocsi, csak mondom gondolkoztam. Amúgy mit csináltok? - Kérdeztem tőle, miközben hátradőltem a kád szélére.
- Hát én tv-t néztem, meg beszélgettem anyáddal, ő pedig csinálja az ebédet.
- Mi lesz a kaja? - Kérdeztem éhes áhítattal. Rögtön rá kaptam az evésre, mint csalira a hal...
- Hát, ha majd lejössz megtudod. Na hagylak is, had fürödj, de ne úgy gondolkozz, ahogy az előbb, mert nem jövök be többet. - Szólt rám mosolyogva, majd hallottam, ahogy sétál az ajtó felé.
- Apa!
- Hmm?
- Szeretlek! - Mondtam neki mosolyogva, miközben felé fordultam.
- Én is szeretlek Kiscsillag. - Mondta nekem mosollyal az arcán, majd kiment.
Még egy darabig áztattam magam, majd kikászálódtam a kádból, megtörölköztem, felöltöztem és vissza mentem a szobámba.
Beágyaztam, majd kinyitottam az ablakot, mivel régen volt szellőztetve. Kellemesen járta át a szobát a friss levegő, körbe véve a hűvös légáramlat. Beleszagoltam a levegőbe, és eső illatát éreztem. Szóval vagy esett, vagy esni fog, mivel most nem hallottam.
Mosolyogva indultam lefelé, számoltam, tapogatóztam, és léptem is. Már megszoktam, de nem annyira könnyű megszokni, hogy ennyi fel figyelj. Amikor leértem a lépcsőn, hallottam, hogy apa és anya beszélgetnek a konyhában, és ahogy elhallgattam egymással voltak elfoglalva. Mindig mosolygok rajtuk. Nem tudom megérteni, miért szeretik egymást annyira. Talán azért, mert nekem még nem volt részem az effajta szeretetben. De ha mondjuk az irántuk táplált bizalmat, féltést, és odaadást nézem, szerintem java részében ugyanaz mindkettő. A szerelem és a szeretet. Hmm... Szerelem... Nem tudom milyen lehet szerelmesnek lenni, mivelhogy vak vagyok. Szeretet meg van bőven. A családom iránt, az egyszerű dolgok, a természet, az iskolába járó emberek, és a macskám iránt.
Tényleg, nem is mondtam, hogy van egy macskám. Fekete-fehér a szüleim elmondása szerint. Nagyon kedves, játékos, és megszokta, hogy nem tudom merre van. Mindig kihasználja, és játékosan fogja föl, hogy nem látom őt. Ilyenkor mindig visszajön a gyermeki énem. Olyan, mintha láthatnám, ahogy ugrándozik, játszik a mütyürjeivel, vagy ahogy éppen össze bújik és alszik. Ahogy befekszik mellém este, és úgy alszik, az egyik párnán a fejével. Mindig így alszunk. Bebújik a takaróm alá, és a fejét rárakja az egyik párnámra(mivel több van).
Megint hallottam apáékat ahogy beszélgetnek, így bementem a konyhába.
- Szia Anyu! - Köszöntem neki.
- Szia Édesem! Jól aludtál?
- Igen nagyon jól. Mi lesz a kaja? - Kérdeztem miközben oda mentem a pulthoz, kitapogattam van e rajta valami, de mivel nem volt, így felültem rá.
- Lasagne. Mióta szokás nálunk felülni a pultra? - Kérdezte tőlem, miközben játékosan megcsapta a kezem a konyharuhával.
- Hmm... Mióta is? - Incselkedtem vele, és lepattantam a pultról.
- Na megállj... Elkaplak egyszer... - Mondta mosolyogva, és ölelésébe zárt. - Megmondtam! - Vigyorgott.
- Hmm.. Ez tetszik. Kifejezetten tetszik. - Mondtam, és még erősebben átöleltem. - Mennyi az idő? - Kérdeztem, és kibújtam anya öleléséből, miközben a pulthoz sétáltam, hogy megint felüljek rá.
- Háromnegyed 12, úgyhogy ne a pultra ülj, hanem az asztalhoz, de előtte kézmosás. - Mondta anya.
- Oké Főnökasszony. - Feleltem vissza, és megindultam kezet mosni. Hallottam még anyáék kuncogását.
- Ez a lány.. Hmm...
- Nekem ne mondd. Reggel is, úgy kellett kiszednem a kádból.
- Megint? Azt hittem leszokott róla. Na mindegy, legalább kitisztítja az agyát, és gondolkozik. Együnk. Mondta, ahogy beértem a konyhába. Nagyban falatoztunk, miközben beszélgettünk.
- Amúgy Anya nagyon finom. - Bizonygattam, azt hogy sokat eszek. Már 2.-szor szedtem.
- Azt látom. Rendesen éhes lehetsz. - Mosolygott Apu.
- Aha. Amúgy Anyu mikor lesz óránk? - Kérdeztem, miközben még egy falatot kaptam be.
- Holnap, de azok a te óráid lesznek. - Mondta egyszerűen, én meg majdnem félrenyeltem.
- Mii? Hogy? De én.. uuh. - Dadogtam össze-vissza.
- Nyugi kicsim meg tudod csinálni.
- Kikkel lesz akkor órám? - Kérdeztem mosolyogva. Nem lehet az olyan rossz, hogy tanítasz pár embert művészkedni.
- Az évfolyamtársaiddal. - Mondta anyu. Mivel magántanárhoz járok, így nem kell a vakírást megtanulnom, és haladok az anyaggal is.
- Hmm.. Mit csináljunk?
- Azt te mondod meg, én csak megfigyelő leszek, hogyan kezeled a helyzetet.
- Hmm.. Tudom mit csinálunk. - Mosolyogtam el. Ez tetszeni fog nekik. Mármint a diáktársaimnak.
- És mit? - Kérdezte Apa bekapcsolódva a beszélgetésbe.
- Plakátot készítünk a készülődő bálra.
- Nah, az jó ötlet. Mire gondoltál?
- Hát én úgy képzelem el, hogy mivel az egésznek a tánc lesz a lényege, egy táncolópárt rajzolnék le, fölötte a bál neve, alatta meg a különböző infók.
- Nah.. Nem is rossz. Amúgy lenne még egy mondani valóm... - Kezdett el hezitálni anya.
- Gyerünk Drágám, örülni fog neki... - Biztatta Apa. Ajjaj.. Itt valami nagyon készülődik.
- Nos, ahogy mondtad lesz ez a bál... És engem bíztak meg a megszervezésben, de mivel tudom, hogy szeretsz rendezkedni, így elintéztem, hogy te szervezd meg a bált. - Mondta Anya, én meg teljesen meglepődtem. A kajálást már befejeztük, csak még beszélgettünk.
- Aztaa! Köszi! Ez de jó! - Ujjongtam, de aztán elkezdtem ezen agyalni. - Nem fog menni. - Szontyolodtam el.
- Miért Kicsim? Tehetséges vagy ebben, nem egy kis-rendezvényt leszerveztél.
- Jó de azt sem egyedül csináltam, ráadásul még az idő is több volt rá. Ez nem fog sikerülni. Kevés az idő. - Szomorodtam el.
- Tudom, hogy megcsinálod. Jártas vagy ebben. Ha akarod adok pár ötletet. Ahogy mondtuk nem egyszer csináltad, és azok is nagyon jók lettek.
- Jó de ez más. Egy karácsonyi bál... Ráadásul egyedül mindent... Pont én.. - Szomorodtam el, és megtámasztottam a fejem a kezemen.
- Ne legyél már ilyen búval bélelt. Menni fog, amúgy is, ez nem csak egy karácsonyi bál lesz. Ez lesz az első karácsonyod, amikor újra látsz majd. - Biztatott Apa, mire én újra felvidultam.
- Szerintetek milyen lesz?
- A bál? Szerintem jó, ahogy a többi is.
- Nem, dehogy! Újra látni.. - Mosolyodtam el.Az ujjammal a terítőn köröztem.
- Nem tudom.
- Amúgy Apa! Miért nem mondtad, hogy Dr. Cullen fog műteni?
- Elfelejtettem mondani. Bocsi. - Kérdeztem volna még valamit, amikor megcsörrent Apa telefonja...
- Igen?...Igen...Rendben, adom. Edward az. - Mondta Apa, miközben átadta a telefont.
- Igen?
- Szia, Edward vagyok.
- Tudom. - Nevettem bele a telefonba. Ő is elkezdett nevetni.
- Szóval azt szeretném megint mondani, hogy Alice nyaggat a vásárlással...
- Ohh.. Mondd meg neki, hogy majd ezt holnap megbeszéljük a suliban. Amúgy veletek lesz órám. Én tartom anyu helyett. Szerinted milyen lenne az, ha a bálra csinálnánk plakátot?
- Nem rossz ötlet. Amúgy Gratulálok. - Mondta, miközben n felálltam az asztaltól, és bementem a nappaliba.
- Mihez?
- Hát, hogy te rendezed a bált. Kíváncsi vagyok rá.
- Hát én is. De amúgy honnan tudod Apum számát?
- Hát... Hmm.. Kicsit kutakodtam Apámnál, és hát rátaláltam pár dologra.
- Igen? És mik azok?
- Hát... Apud telefon száma, lakcím, név, kor...
- Hmm.. Szóval jóformán megismertél. - Vontam le a következtetést.
- Hát jóformán. Várod a műtétet?
- Igen várom. Jahj de fura lesz. - Mosolyogtam bele a telefonba.
- Hát elhiszem. Na nekem le kell tennem, szia.
- Szia, köszi, hogy hívtál. - Tettük le a telefont. Visszaadtam apának a telefont, majd felmentem a szobámba rajzolgatni. Majd holnap elkezdem a bál rendezését.
Miután a rajzolás közben eléggé beesteledett, így elmentem fürdeni, becsuktam az ablakot, és a cicámmal együtt aludtam el.